2011. március 23., szerda

Hétvége a Római Magyar Akadémián

   A levegő sűrű és párás, igen, még illatosabb is. Délután a kellemesen gyönge napfény, a motorok zaja, a kiabálások, nevetések, és koccintások városa, amely az egyik legélhetőbb Európában. Beleszeretni könnyű, elhagyni annál nehezebb, de aki ellátogat, bizonyára vissza is tér még párszor. Főleg, ha érmét dob a Trevi-kútba!
   Látogatásunk ezúttal rövid volt, és próbákkal zsúfolt. Összesen három éjszaka. Gál Tamás, a Komáromi Jókai Színház tagja, és édesapám, Dudás Péter közösen egy egyórás felolvasó-estet tartottak a Római Magyar Akadémia falai között. Márai Sándor Kassai őrjárat című regényéből vettek ki részleteket, és állították össze. A regény az író utolsó kassai látogatását mutatja be, ahogyan körbejárja a várost, előjönnek gyermekkori emlékei, ifjúságának derűs évei, konkrét utcák, épületek. A felolvasást Pribék Gábor erre az alkalomra készített filmje tette még érdekesebbé, a kép tökéletes összhangban volt a szöveggel, így a néző irodalmi szűrőn keresztül járhatta végig Kassa városát. Izgalmas volt látni továbbá a differenciát; városunk jelenlegi arculata erősen eltér attól, amit Márai látott, és örökített meg könyvében. A próbák eleinte ráérősen, majd később egyre feszültebben zajlottak. Főként az önállóan gondolkodó projektor makacssága volt idegőrlő. Két percnyi vetítés után úgy gondolta, túlságosan felforrósodott, így biztonsági okokból leállt működni. Ezt a problémát később sem sikerült kiküszöbölni, de megtörtént a csoda, és szerencsére az előadáson végig kitartóan vetített. Így a projektorral vívott küzdelemben sikerült felülkerekednem.
Az előadásra körülbelül százötven ember látogatott el. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy számban élnek magyarok Rómában, akik kíváncsiak a produkcióra. Az előadás után rengeteg pozitív visszajelzés érkezett a közönség felől.
   A Római Magyar Akadémia a '20-as évek végétől működik az olasz fővárosban. Székhelye, a Falconieri-palota a magyar állam legértékesebb külföldi ingatlana, többek között azért, mert számos pompás részletét az egyetemes barokk művészet nagymestere, Francesco Borromini alakította ki.
Azért vásárolták meg a különleges szépségű épületet, mert azt akarták – miként a bejárat falára illesztett emléktábla is említi –, hogy a magyar tudománynak, kultúrának és művészképzésnek méltó otthona legyen az Örök Városban. Az akadémia falain belül mozogva olyan érzésem támadt, mintha Magyarországon volnék, ugyanis az ott élők többnyire kutatók, ösztöndíjas diákok, magyar nemzetiségű egyetemisták és papok. Az előzmények visszanyúlnak az 1890-es évekre, amikor megnyíltak a Vatikáni Titkos Levéltár kapui. Fraknói Vilmos címzetes püspök és történész akadémikus saját pénzén villát épített, hogy megfelelő szálláshelyet biztosítson a a Rómába érkező magyar kutatóknak. Pár évvel később a művészek számára egy Szépművészeti Akadémiát hozott létre. Alapítványait később a magyar állam vette át, és beillesztette a Collegium Hungaricum keretébe. Az ekkoriban kibontakozó ösztöndíjpolitika célja az volt, hogy az olasz kapcsolat révén szerezzék meg azt az európai tudást, amellyel a harmadára zsugorodott Magyarország a maga kulturális értékeit bizonyíthatja a nagyvilágnak. Ehhez hasonló akadémiák működnek még Berlinben, Párizsban, New Yorkban, Madridban és Londonban is. 
   A római akadémián a második világháború kitöréséig huzamosabb ideig itt munkálkodott Kerényi Károly, és Szerb Antal is – tudtam meg az akadémiában dolgozóktól –, de az intézet ösztöndíjasai között olyan neveket találunk, mint Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János vagy Ottlik Géza.
   A munka mellett mindössze egy nap jutott városnézésre. Ekkor jártam negyedszer Rómában. Sajnos a Sixtus-kápolnát ezúttal sem sikerült megtekintenem. Az olasz rendőr lelkesen hirdette, hogy „Monday morning, Monday morning...” de sajnos már vasárnap elhagytuk a várost. Majd legközelebb remélem sikerrel járok. Mindamellett sikerült ezt-azt megtudnom a Falconieri-palotáról, a Collegium Hungaricum rendszeréről, az ott élő magyarokról és minden látogatásnál egyre többet a városról.
Hazafelé a fémdetektor sikítása mellett meg kellett válnunk pár üveg olívaolajtól, de ezt leszámítva zökkenőmentes és tartalmas út volt.

írta: Dudás Bálint

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése