2008. december 29., hétfő

ArT Today


Viszonylag sok kiadvány és művészettörténeti írás foglalkozik a kortárs művészettel. Valóban felkelti az ember kíváncsiságát, hogy azok az alkotások, amelyekkel napjainkban találkozunk, azok közül melyek állják ki az idő próbáját. Nagyon nehéz lenne valamiféle rangsort állítanunk a mai művészek és művészet között. A kortárs művészet megítélése nagyon szubjektív és nagyon nehéz is egyértelmű ítéletet hozni, éppen abból az okból kifolyólag, hogy nem lezárult, letisztult történetről van szó, hanem igen is formálódó, képlékeny folyamatról. Ezért történhet meg az, hogy ha valaki bekerül egy Angliában szerkesztett művészettörténeti könyvbe, nem biztos, hogy mondjuk egy amerikai szerkesztésű kiadványban is találkozunk a nevével. Az a könyv, amit most szeretnék ajánlani, átfogó képet nyújt a kortárs művészetről és művészekről, összefoglalva azokat az eredményeket, amelyeket a művészetben elértek a hatvanas évektől napjainkig. A kortárs művészetben nehezebb a tájékozódás, mint a klasszikus avantgarde irányzatai között. Változatosabb, nem egynemű, sok feszültséggel és ellentéttel teli. A könyv szerzője Edward Lucie-Smith a kortárs művészet jellegzetességei, közös jegyei, koncepciói alapján szervezte egységbe az egyes fejezeteket, valamint foglalkozik a kortárs képzőművészeti trendek kialakulásának okaival: A Pop-art után, Minimalizmus és konceptualizmus, Land-art, fény és tér, Body-art, Posztmodernizmus és neoklasszicizmus, Britt figuratív festészet, Új művészet New Yorkban, Kelet művészete, A peresztrojka művészete, Faji prioritások a művészetekben, Feministák stb. A könyv szerzője rengeteg információt halmozott fel, amely alapján identifikálható, megnevezhető a modern művészet. Korunk művészete ilyen módon nem hierarchikus rendszer, sokkal inkább „egy instabil világ térképe”.

A nem éppen vékony könyv érdekes olvasmányt nyújt azok számára, akik szeretnének képet kapni a kortárs képzőművészet eddigi eredményeiről, a művészet technikai fejlődéséről, valamint alkotók és alkotások közötti összefüggésekről.

/Edward Lucie-Smith: Art Today, megjelent cseh fordításban, Nakladatelství Slovart, 1996, ISBN 80-85871-97-1, 512 oldal, 536 színes képet és reprodukciót tartalmaz/

2008. december 22., hétfő

Férfi és nő viszonya Madách: Az ember tragédiája című művében



Zichy Mihály: Az ember tragédiája, II. szín

Férfi és nő viszonya Madách: Az ember tragédiája című művében

(elemzés)

Férfi és nő viszonya, illetve ebből a kapcsolatból származó problémák végigkísérik minden ember életét, kisebb-nagyobb mértékben meghatározva azt, hasonlóan az emberiség történelméhez. A férfi-nő kapcsolat alakulása rányomta bélyegét történelmünk alakulására, és merem állítani, a meghatározó történelmi események okai közt, ha nem is fő okozóként, de megtalálható iyen jellegű probléma. Nem véletlen, hogy Madách az emberiség történelmének végigkísérését fontosnak tartotta, hogy bizonyos képet adjon a férfi- nőviszonyról és a társadalomnak erre való hatásáról az adott korban.

Az ember tragédiája olvasása során meglepő volt számomra, hogy Madách annak ellenére, hogy életében nem lehettek igazán pozitív tapasztalatai a nőkkel- gondoljunk csak erős jellemű anyjára és szerencsétlen házasságára-, mégsem marasztalja el az egész női nemet, ahogy azt annyian tették, vagy tették volna. A férfi- nő viszony alakulását talán legjobban úgy vizsgálhatjuk meg ezen a művön keresztül, ha színről-színre megnézzük Ádám és Éva alakját, viselkedését és kapcsolatát.

Madách nem foglalkozik az őskor társadalmával, ahol az eddig bizonyítottnak tekintett matriarchális társadalomról szóló elméletet megdönteni látszik az egyenlőséget hirdető társadalommodell. Madách hőseit a Paradicsomba helyezi, itt láthatjuk őket először, ahogy már első mondataikkal egy alapjellemzést adnak nemükről. Éva az élet szépsége és gondtalansága felett örvendezik, Ádám ellenben a minden felett való uralkodást élteti. A beteljesült szerelem képe látható ebben a színben, idillikus képek, ahol megjelenik a nő gondoskodása és alázatossága. A szín végén mutatja meg a nőkre talán leggyakoribb kritikaként használt tulajdonságot, a kíváncsiságot. Ez az a kíváncsiság, mely a keresztény vallás szerint bűnbe vitte az egész emberiséget. Évának e kíváncsisága miatt volt a női nem olyan sokáig az egyház és a társadalom által is alacsonyabb rendűnek, a rosszra könnyebben hajlónak tekintve. (Éva, illetve a nő kíváncsisága már a görög mitológiában is megjelent, ilyen a szintén negatív kicsengéssel rendelkező Pandóra szelencéjéről szóló mítosz.)

A harmadik színben újabb jellemző tulajdonságok mutatkoznak a szereplőkön. Ádám, mint az erős és bátor fél a kiűzetés után területe védelméről gondoskodik, míg Éva, mint a magát hosszú ideig tartó felfogás szerint is a nők általában, a családi ház és élet hangulatát próbálta kellemesebbé tenni. Lucifer ajánlatára, hogy megnézhessék a világ alakulását az utánuk közetkező korokban, Ádám magasztos célokat választ. Kíváncsi, van-e értelme a szenvedéseinek és megpróbáltatásainak. Ezzel szemben az Éva által megnevezett cél elég közönséges, a saját, illetve a nő szépségének alakulására kíváncsi.

Az Egyiptomot ábrázoló negyedik színben Éva mint rabszolganő, bár Ádám- a fáraó- szeretője lesz, kényszer hatására cselekszik, ahogy azt tulajdonképpen ki is mondja:

"Óh, nagy fáraó,

Tudom, parancsod e pór végzete."

Éva gyászolná férjét, de félti életét, így nem mer ellemtmondani a magasan fölötte álló kényúrnak. Ádám szavai, melyekkel hízelegni akar a nőnek, elénkrajzolják a sokáig ideálisnak tartott nő és feleség alakját:

"Ne is kívánd, hogy légy, én kedvesem.

Eszem elég van önmagamnak,

Erő s nagyságért nem kebledre hajlok,

Sem a tudásért, mind ezt könyveimben

Sokkal jobban föllelhetem. Te csak beszélj

. . .

Te csak virág légy, drága csecsebecs,

Haszontalan, de szép, s ez érdeme."

Az ilyen nőelképzelés tartotta magát egész a XIX.századig, amikoris megkezdődtek a harcok az emancipáció kivívásáért.

A következő szín Athén, ahol Éva mint férjét féltő szerelmes nő és anya jelenik meg. Nem nagyravágyó, nem gazdagságot akar, hanem családi békéért könyörög az istenekhez. Ádám mint hadvezér rendelkezik a jó katona valamennyi nemes tulajdonságával. Évában egy hozzáillő társ jelenik meg, s így az ideális házaspár megtestesítői, akik családjukért és hazájukért minden áldozatra képesek.

A hatodik szín Rómában játszódik. Ádám és Éva fiatal, mulatozó, a szórakozástól lassan megcsömörlött társaság tagjai. Ádám, viselkedéséből ítélve egész jól érzi magát társai közt, önszántából nem törne ki ebből a körből, de Éva, mivel társaitól eltérő tulajdonságokkal rendelkezik és elüt ettől a felületes társaságtól, meg tudja akadályozni, hogy Ádám a társai hatására elsüllyedjen a város fertőjében. Ebben a színben is megfigyelhető a nő kétirányú, kétféle hatása: míg Éva Ádámra jótékonyan hat, társnői csak még romlottabbak lesznek "udvarlóikkal" egyetemben.

A kora középkorban Ádámot mint keresztes lovagot látjuk viszont, felruházva férfi-, lovagi- és keresztényi erényekkel. Éva a nőre kényszerített engedelmesség és vallásosság ábrázolója. Mivel a lány apja, bátyja, férje vagy gyámja tulajdonául szolgált, az azt tett vele, amit akart. Megtagadtathatta vele természetes igényeit, szerelemről a lány számára szó sem lehetett. A nőnek mindezt vállalnia kellett, sorsába nem lehetett beleszólása, vagy ha mégis, másik megoldásként választhatta a halált.

Míg az előző színekben Ádám és Éva alakja még a romlott társadalomban is megőrizte tisztaságát, a prágai szín változást hoz. Ádám mint tudós a megélhetés és a király kegyei miatt aprópénzre váltja tehetségét. Ezen az állapoton nem tud és talán nem is akar változtatni, ahogy feleségével való kapcsolatán sem. Éva viselkedése mutatja, hogy azért lett a tudós felesége, mert társadalmi elismerést remélt. Férjét lelkiismeretfurdalás nélkül kihasználja, megcsalja és kigúnyolja. Mégis Éva az erősebb jellem a színben, és férje úgy ragaszkodik hozzá, mint egy elanyátlanodott gyermek.

A párizsi színben újra Éva az árnyaltabb jellem. Ismét a szerelem a fő motívum, de Éva a márkilány szerepében Ádám-Danton semmilyen kérésére sem tagadja meg nézeteit, álhatatos marad, még ha ezért halál vár is rá. Érezhető, hogy ha a kapcsolatnak lenne ideje kifejlődeni, Éva hatására Ádám megváltozna, de a szerelem a politikai helyzet miatt nem teljesülhet be. Évának a márkilány alakja vonzza Ádámot lelki szépsége miatt, amig a pórnő viselkedésével, nyersségével, szókimondásával és durvaságával ellenszenvet vált ki. Ádám erkölcsét dícséri, hogy nem használja ki a felkínálkozó nő ajánlatát.

Ahogy közeledik Madách a saját korához, annál inkább kapnak szereplői, és főleg Éva, negatív tulajdonságokat. Nincs min csodálkozni, hisz ezt a kort tudta személyes élményei alapján a leginkább valósághűvé tenni. Ádámban mintha megmaradt volna valami az "eredeti, paradicsomi" Ádámból, de Éva alakja állandóan változik. Londonban a jó partira, gazdag vőlegényre váró fiatal lány, aki csak látszatot tart fenn azzal, hogy erényes, becsületes ártatlanságnak mutatja magát. Hiú, kíváncsi, célja hogy mások irigységét kivívja. Bár negatív tulajdonságok, mégis tagadhatatlanul minden nő jellemzői.

A falanszter színben a nő- férfi viszony és nő- társadalom viszony olyan, mintha akár Spártába mentünk volna vissza. A nő feladata, hogy minél több gyermeket szüljön a társadalom hasznára, de a gyereket elveszik tőle. A szeretetnek és a szerelemnek itt nincs létjogosultsága. Ádám és Éva közt ennek ellenére összhang alakul ki, de a szerelem ismét a társadalom beleszólása miatt hiúsul meg.

Az utolsó színben Ádám meggondolatlanul, Lucifer hatására, fejjel rohanna a falnak, vagyis az öngyilkosságba. Éva megjelenésekor, tulajdonképpen azért, mert nem tudta véghezvinni elképzelését, durván rátámad a nőre:"Miért is jársz utánam,

Mit leskelődöl lépteim után?

A férfinak, e világ urának,

Más dolga is van, mint hiú enyelgés.

Nő azt nem érti, s nyűgül van csupán."

Mégis Éva az, aki megmenti a meggondolatlan cselekedettől. Már nemcsak a nő, mint szerelmese, hanem a nő, mint anya. Ezután Ádám végre elfogadja, hogy nincs értelme kételkedni, és ideje volna elfogadni a világot és társát.

Madáchnál Ádám az egész férfi, míg Éva az egész női nem megtestesítője. Az egyes színekben különböző viszonyokat mutatott be, és már ennyivel sikerült bebizonyítania, nincs értelme kételkedni és tiltakozni ellene, a világba kell a férfi és kell a nő. Amiről a jin-jang elv szól, a nyers férfierőhöz kell a nőé, amely irányít, befolyásol, mérsékel. Nincs alá- és fölérendeltség. Eltérések természetesen vannak, de ezek csak azt határozzák meg, az adott fél az élet melyik területén teljesít jobban. A világ előrehaladásához a férfi- nő viszony egyensúlya szükséges.


írta: Peniaško Anna III.c

2008. december 15., hétfő

Installáció

Kicsiny Balázs: Ivócsarnok

Installáció – kortárs művészet

Az Artportal meghatározása szerint: „az installáció a művészeti szóhasználatban eredetileg felszerelést, berendezést, a kiállítási tárgyak elrendezését jelentette. Kialakulását az environmentből szokták levezetni, de míg az environment a mű térbeliségére, az installáció az elkészítés módjára vonatkozik.”
Az installáció a kortárs művészet szóhasználatban vagy meghatározásban jelenik meg leginkább. Önálló képzőművészeti műfajként a 70-es évektől létezik. Az installáció egy olyan összetett kifejezésforma (vagy művészeti eszköz), amelyben a dolgok egymáshoz való viszonya válik fontossá. Meghatározó lényege viszont a tér. Minden amit elhelyezünk valahol, vagy lefestünk valamit valamilyen színre, gyakran egy adott helytől, tértől, tér részletétől tesszük függővé, és attól, hogy az adott térben milyen jelentéssel bír majd. A tér és a térben elhelyezett tárgy így válik szerves egésszé. Ha megbontjuk az egységet, sérülhet az alkotás eredeti jelentése is. Ugyanakkor egy adott tér jelentése is megváltozhat az ott elhelyezett tárgytól vagy alkotástól. Mindenesetre bonyolultabb, ok-okozati összefüggések mozgatják egy jól megkonstruált installáció szerkezetét. Az installáció kihasználja a mélyebb összefüggéseken alapuló többértelműséget, vagyis mint ahogy a költő a szavakkal, a képzőművész is úgy tud variálni az installáció többértelműségével – többféle jelentés létrehozása, jelentések variálása a cél. Nem a térben elhelyezett tárgy válik fontossá, hanem az egész látvány együtt, mélyebb összefüggésében értelmezve. Az installáció tárgya vagy eszköze tulajdonképpen bármi lehet: hétköznapi használati eszköz, műtárgy, drót, víz, szikla, étel (szerves és szervetlen anyag egyaránt). Az installációkat csoportosítani lehet aszerint is, hogy eszközként melyik médiumnak van meghatározó szerepe a kompozíció létrehozásában, vagy mire, mi felé irányul (hang-, fény-, videó installáció, dislocation -, természeti -, vizes -, szakrális és téralakító installáció -/ sight /, valamint koncept – és minimalista installáció). Az installáció mint műfaj – főleg a videó installáció – a 90-es években virágzott leginkább, de manapság is gyakran használatos kifejezésforma.
/művészek: video - Nam June Paik, Wolf Vostell, Fabrizio Plessi, Christian Barclay, Francesco Torres, Antoni Muntadas, sight – Valter de Maria, természeti – Kazuo Katase, Yoko Terauchi, Wolfgang Laib, Janis Kounellis, vizes installációk – Anya Gallacio, Rose Finn-Kelcey, Craig Wood, Caroline Wilkinson, minimalista, koncept – Richard Serra, Bill Viola, Richard Venlet, magyarországi művészek: Jovánovics György, Pauer Gyula, Schaár Erzsébet, Erdélyi Miklós, El Kazovszkij, Lovas Ilona, Gecser Lujza, Szenes Zsuzsa, Swierkiewicz Róbert, Bukta Imre, Drozdik Orsolya, feLugossy László, Kicsiny Balázs, Várnai Gyula, szlovákiai művészek: Bartusz György, Német Ilona, Rónai Péter, Miroslav Nitz, Denisa Lehocká, Erik Binder, Marián Mudroch, Dezider Tóth, Lucia Takáčová, Stano Filko, Marek Pokorný, Suchoža Jozef/

Environment – „Az environment szó közvetlenül környezetet és körülforgást jelent, a művészeti irodalomban mégis inkább környezetszobrászatra szokás fordítani. Az emberi környezetnek olyan művészeti szándékú "körülforgását", illetve átalakítását jelenti, aminek lehetnek szobrászati vonatkozásai, de jelentheti az emberi környezet szinte bármilyen természetű térbeli alakítását, plasztikai átrendezését.” /http://artportal.hu/lexikon/fogalmi_szocikkek/environment/

2008. december 13., szombat

Márai Stúdió: Kiállítás


Az alkotás, teremtés. Az Úr megteremtette, megalkotta ezt a világot. A képzőművész, az irodalmár, a zenész, a filozófus – e teremtés nyomán sokszor új világot alkot, vagy egy régit fogalmaz újra. A próféta e világ közömbösségére, a tévelygők útjának üres és felesleges mivoltára hívja fel az emberek figyelmét. A gondolkodó apró mozaikokból rakja össze ok és okozat viszonylagosságán alapulva a világot, vagy egy jobb világ képét, a bölcs pedig a múlt és jelen valóságos metaforáit felhasználva fogalmazza meg a jövő teendőit. Így élünk mi: bennünk a bölcs, a gondolkodó, a zenész, a költő, a festő álomvilága és valósága, vágyaink, tudatunk és tudatalattink bilincsében feszülő pillangó. Az alkotás nem hobbi, az alkotás létforma. Ezért az alkotásnak túl kell mutatnia a hétköznapok sokszor szokványossá vált kreatív cselekedetein is, hisz ez attól sokkal több. Az alkotás már-már prófétai merészség és felelősség.
Minden ember alkotó ember, és alkotni csak felelősséggel, alázattal lehet. Építeni tudunk rombolás nélkül is, a lelket építeni pedig ... És ez az igazi felelősség!


A ma kiállító alkotók, név szerint: Bocsárszky Zsolt, Csernok Barnabás, Dudás Bálint, Gornyitzki Adrienn, Jákob Bálint, Király Zsuzsanna, Leško Szilvia, Peniaško Anna, Pribék Gábor és Szunyog Júlia a Márai Sándor Gimnázium képzőművészeti tagozatának diákjai. A kiállított festmények, rajzok, grafikák otthon, illetve a nyári, hatfai képzőművészeti táborban készült alkotások válogatott anyaga. Ez is bizonyítja, hogy az igazi alkotó, teremtő képzelet előtt nincs és nem is lehet semmi gát. Technikailag változatosabb alkotásokat szemlélhetünk most meg, így fedve föl az örökké tanulni vágyó és igyekvő ember sokoldalúságát. Úgy érezzük, a nyári tábor új lendületet, új inspirációt adott mindenkinek – technikailag, tematikailag és emberileg egyaránt. Vannak akik itt találtak talán igazából önmagukra.


A rézkarcon keresztül, az akvatintán át, a kerámiai vagy térbeli megoldásoktól, installációktól egészen a festészetig sokféle műfajban és technikában kipróbálhatták magukat a résztvevők. Ezen a ponton szeretném kiemelni Komjáti Zsolt grafikus művész és Tóth József festőművész munkáját és vezetését, akik nemcsak az alkotás fortélyaira, hanem az alkotás, a teremtés alázatára is megtanítják diákjaikat.
Az alkotás, a teremtés nemcsak felelősség, hanem alázat is egyben. Alázat nélkül felesleges a jó tett, alázat nélkül üres a szív, és felesleges bármilyen tevékenység, mert félő, hogy az így felépített Bábelünk egyszer összedől.