2008. december 29., hétfő

ArT Today


Viszonylag sok kiadvány és művészettörténeti írás foglalkozik a kortárs művészettel. Valóban felkelti az ember kíváncsiságát, hogy azok az alkotások, amelyekkel napjainkban találkozunk, azok közül melyek állják ki az idő próbáját. Nagyon nehéz lenne valamiféle rangsort állítanunk a mai művészek és művészet között. A kortárs művészet megítélése nagyon szubjektív és nagyon nehéz is egyértelmű ítéletet hozni, éppen abból az okból kifolyólag, hogy nem lezárult, letisztult történetről van szó, hanem igen is formálódó, képlékeny folyamatról. Ezért történhet meg az, hogy ha valaki bekerül egy Angliában szerkesztett művészettörténeti könyvbe, nem biztos, hogy mondjuk egy amerikai szerkesztésű kiadványban is találkozunk a nevével. Az a könyv, amit most szeretnék ajánlani, átfogó képet nyújt a kortárs művészetről és művészekről, összefoglalva azokat az eredményeket, amelyeket a művészetben elértek a hatvanas évektől napjainkig. A kortárs művészetben nehezebb a tájékozódás, mint a klasszikus avantgarde irányzatai között. Változatosabb, nem egynemű, sok feszültséggel és ellentéttel teli. A könyv szerzője Edward Lucie-Smith a kortárs művészet jellegzetességei, közös jegyei, koncepciói alapján szervezte egységbe az egyes fejezeteket, valamint foglalkozik a kortárs képzőművészeti trendek kialakulásának okaival: A Pop-art után, Minimalizmus és konceptualizmus, Land-art, fény és tér, Body-art, Posztmodernizmus és neoklasszicizmus, Britt figuratív festészet, Új művészet New Yorkban, Kelet művészete, A peresztrojka művészete, Faji prioritások a művészetekben, Feministák stb. A könyv szerzője rengeteg információt halmozott fel, amely alapján identifikálható, megnevezhető a modern művészet. Korunk művészete ilyen módon nem hierarchikus rendszer, sokkal inkább „egy instabil világ térképe”.

A nem éppen vékony könyv érdekes olvasmányt nyújt azok számára, akik szeretnének képet kapni a kortárs képzőművészet eddigi eredményeiről, a művészet technikai fejlődéséről, valamint alkotók és alkotások közötti összefüggésekről.

/Edward Lucie-Smith: Art Today, megjelent cseh fordításban, Nakladatelství Slovart, 1996, ISBN 80-85871-97-1, 512 oldal, 536 színes képet és reprodukciót tartalmaz/

2008. december 22., hétfő

Férfi és nő viszonya Madách: Az ember tragédiája című művében



Zichy Mihály: Az ember tragédiája, II. szín

Férfi és nő viszonya Madách: Az ember tragédiája című művében

(elemzés)

Férfi és nő viszonya, illetve ebből a kapcsolatból származó problémák végigkísérik minden ember életét, kisebb-nagyobb mértékben meghatározva azt, hasonlóan az emberiség történelméhez. A férfi-nő kapcsolat alakulása rányomta bélyegét történelmünk alakulására, és merem állítani, a meghatározó történelmi események okai közt, ha nem is fő okozóként, de megtalálható iyen jellegű probléma. Nem véletlen, hogy Madách az emberiség történelmének végigkísérését fontosnak tartotta, hogy bizonyos képet adjon a férfi- nőviszonyról és a társadalomnak erre való hatásáról az adott korban.

Az ember tragédiája olvasása során meglepő volt számomra, hogy Madách annak ellenére, hogy életében nem lehettek igazán pozitív tapasztalatai a nőkkel- gondoljunk csak erős jellemű anyjára és szerencsétlen házasságára-, mégsem marasztalja el az egész női nemet, ahogy azt annyian tették, vagy tették volna. A férfi- nő viszony alakulását talán legjobban úgy vizsgálhatjuk meg ezen a művön keresztül, ha színről-színre megnézzük Ádám és Éva alakját, viselkedését és kapcsolatát.

Madách nem foglalkozik az őskor társadalmával, ahol az eddig bizonyítottnak tekintett matriarchális társadalomról szóló elméletet megdönteni látszik az egyenlőséget hirdető társadalommodell. Madách hőseit a Paradicsomba helyezi, itt láthatjuk őket először, ahogy már első mondataikkal egy alapjellemzést adnak nemükről. Éva az élet szépsége és gondtalansága felett örvendezik, Ádám ellenben a minden felett való uralkodást élteti. A beteljesült szerelem képe látható ebben a színben, idillikus képek, ahol megjelenik a nő gondoskodása és alázatossága. A szín végén mutatja meg a nőkre talán leggyakoribb kritikaként használt tulajdonságot, a kíváncsiságot. Ez az a kíváncsiság, mely a keresztény vallás szerint bűnbe vitte az egész emberiséget. Évának e kíváncsisága miatt volt a női nem olyan sokáig az egyház és a társadalom által is alacsonyabb rendűnek, a rosszra könnyebben hajlónak tekintve. (Éva, illetve a nő kíváncsisága már a görög mitológiában is megjelent, ilyen a szintén negatív kicsengéssel rendelkező Pandóra szelencéjéről szóló mítosz.)

A harmadik színben újabb jellemző tulajdonságok mutatkoznak a szereplőkön. Ádám, mint az erős és bátor fél a kiűzetés után területe védelméről gondoskodik, míg Éva, mint a magát hosszú ideig tartó felfogás szerint is a nők általában, a családi ház és élet hangulatát próbálta kellemesebbé tenni. Lucifer ajánlatára, hogy megnézhessék a világ alakulását az utánuk közetkező korokban, Ádám magasztos célokat választ. Kíváncsi, van-e értelme a szenvedéseinek és megpróbáltatásainak. Ezzel szemben az Éva által megnevezett cél elég közönséges, a saját, illetve a nő szépségének alakulására kíváncsi.

Az Egyiptomot ábrázoló negyedik színben Éva mint rabszolganő, bár Ádám- a fáraó- szeretője lesz, kényszer hatására cselekszik, ahogy azt tulajdonképpen ki is mondja:

"Óh, nagy fáraó,

Tudom, parancsod e pór végzete."

Éva gyászolná férjét, de félti életét, így nem mer ellemtmondani a magasan fölötte álló kényúrnak. Ádám szavai, melyekkel hízelegni akar a nőnek, elénkrajzolják a sokáig ideálisnak tartott nő és feleség alakját:

"Ne is kívánd, hogy légy, én kedvesem.

Eszem elég van önmagamnak,

Erő s nagyságért nem kebledre hajlok,

Sem a tudásért, mind ezt könyveimben

Sokkal jobban föllelhetem. Te csak beszélj

. . .

Te csak virág légy, drága csecsebecs,

Haszontalan, de szép, s ez érdeme."

Az ilyen nőelképzelés tartotta magát egész a XIX.századig, amikoris megkezdődtek a harcok az emancipáció kivívásáért.

A következő szín Athén, ahol Éva mint férjét féltő szerelmes nő és anya jelenik meg. Nem nagyravágyó, nem gazdagságot akar, hanem családi békéért könyörög az istenekhez. Ádám mint hadvezér rendelkezik a jó katona valamennyi nemes tulajdonságával. Évában egy hozzáillő társ jelenik meg, s így az ideális házaspár megtestesítői, akik családjukért és hazájukért minden áldozatra képesek.

A hatodik szín Rómában játszódik. Ádám és Éva fiatal, mulatozó, a szórakozástól lassan megcsömörlött társaság tagjai. Ádám, viselkedéséből ítélve egész jól érzi magát társai közt, önszántából nem törne ki ebből a körből, de Éva, mivel társaitól eltérő tulajdonságokkal rendelkezik és elüt ettől a felületes társaságtól, meg tudja akadályozni, hogy Ádám a társai hatására elsüllyedjen a város fertőjében. Ebben a színben is megfigyelhető a nő kétirányú, kétféle hatása: míg Éva Ádámra jótékonyan hat, társnői csak még romlottabbak lesznek "udvarlóikkal" egyetemben.

A kora középkorban Ádámot mint keresztes lovagot látjuk viszont, felruházva férfi-, lovagi- és keresztényi erényekkel. Éva a nőre kényszerített engedelmesség és vallásosság ábrázolója. Mivel a lány apja, bátyja, férje vagy gyámja tulajdonául szolgált, az azt tett vele, amit akart. Megtagadtathatta vele természetes igényeit, szerelemről a lány számára szó sem lehetett. A nőnek mindezt vállalnia kellett, sorsába nem lehetett beleszólása, vagy ha mégis, másik megoldásként választhatta a halált.

Míg az előző színekben Ádám és Éva alakja még a romlott társadalomban is megőrizte tisztaságát, a prágai szín változást hoz. Ádám mint tudós a megélhetés és a király kegyei miatt aprópénzre váltja tehetségét. Ezen az állapoton nem tud és talán nem is akar változtatni, ahogy feleségével való kapcsolatán sem. Éva viselkedése mutatja, hogy azért lett a tudós felesége, mert társadalmi elismerést remélt. Férjét lelkiismeretfurdalás nélkül kihasználja, megcsalja és kigúnyolja. Mégis Éva az erősebb jellem a színben, és férje úgy ragaszkodik hozzá, mint egy elanyátlanodott gyermek.

A párizsi színben újra Éva az árnyaltabb jellem. Ismét a szerelem a fő motívum, de Éva a márkilány szerepében Ádám-Danton semmilyen kérésére sem tagadja meg nézeteit, álhatatos marad, még ha ezért halál vár is rá. Érezhető, hogy ha a kapcsolatnak lenne ideje kifejlődeni, Éva hatására Ádám megváltozna, de a szerelem a politikai helyzet miatt nem teljesülhet be. Évának a márkilány alakja vonzza Ádámot lelki szépsége miatt, amig a pórnő viselkedésével, nyersségével, szókimondásával és durvaságával ellenszenvet vált ki. Ádám erkölcsét dícséri, hogy nem használja ki a felkínálkozó nő ajánlatát.

Ahogy közeledik Madách a saját korához, annál inkább kapnak szereplői, és főleg Éva, negatív tulajdonságokat. Nincs min csodálkozni, hisz ezt a kort tudta személyes élményei alapján a leginkább valósághűvé tenni. Ádámban mintha megmaradt volna valami az "eredeti, paradicsomi" Ádámból, de Éva alakja állandóan változik. Londonban a jó partira, gazdag vőlegényre váró fiatal lány, aki csak látszatot tart fenn azzal, hogy erényes, becsületes ártatlanságnak mutatja magát. Hiú, kíváncsi, célja hogy mások irigységét kivívja. Bár negatív tulajdonságok, mégis tagadhatatlanul minden nő jellemzői.

A falanszter színben a nő- férfi viszony és nő- társadalom viszony olyan, mintha akár Spártába mentünk volna vissza. A nő feladata, hogy minél több gyermeket szüljön a társadalom hasznára, de a gyereket elveszik tőle. A szeretetnek és a szerelemnek itt nincs létjogosultsága. Ádám és Éva közt ennek ellenére összhang alakul ki, de a szerelem ismét a társadalom beleszólása miatt hiúsul meg.

Az utolsó színben Ádám meggondolatlanul, Lucifer hatására, fejjel rohanna a falnak, vagyis az öngyilkosságba. Éva megjelenésekor, tulajdonképpen azért, mert nem tudta véghezvinni elképzelését, durván rátámad a nőre:"Miért is jársz utánam,

Mit leskelődöl lépteim után?

A férfinak, e világ urának,

Más dolga is van, mint hiú enyelgés.

Nő azt nem érti, s nyűgül van csupán."

Mégis Éva az, aki megmenti a meggondolatlan cselekedettől. Már nemcsak a nő, mint szerelmese, hanem a nő, mint anya. Ezután Ádám végre elfogadja, hogy nincs értelme kételkedni, és ideje volna elfogadni a világot és társát.

Madáchnál Ádám az egész férfi, míg Éva az egész női nem megtestesítője. Az egyes színekben különböző viszonyokat mutatott be, és már ennyivel sikerült bebizonyítania, nincs értelme kételkedni és tiltakozni ellene, a világba kell a férfi és kell a nő. Amiről a jin-jang elv szól, a nyers férfierőhöz kell a nőé, amely irányít, befolyásol, mérsékel. Nincs alá- és fölérendeltség. Eltérések természetesen vannak, de ezek csak azt határozzák meg, az adott fél az élet melyik területén teljesít jobban. A világ előrehaladásához a férfi- nő viszony egyensúlya szükséges.


írta: Peniaško Anna III.c

2008. december 15., hétfő

Installáció

Kicsiny Balázs: Ivócsarnok

Installáció – kortárs művészet

Az Artportal meghatározása szerint: „az installáció a művészeti szóhasználatban eredetileg felszerelést, berendezést, a kiállítási tárgyak elrendezését jelentette. Kialakulását az environmentből szokták levezetni, de míg az environment a mű térbeliségére, az installáció az elkészítés módjára vonatkozik.”
Az installáció a kortárs művészet szóhasználatban vagy meghatározásban jelenik meg leginkább. Önálló képzőművészeti műfajként a 70-es évektől létezik. Az installáció egy olyan összetett kifejezésforma (vagy művészeti eszköz), amelyben a dolgok egymáshoz való viszonya válik fontossá. Meghatározó lényege viszont a tér. Minden amit elhelyezünk valahol, vagy lefestünk valamit valamilyen színre, gyakran egy adott helytől, tértől, tér részletétől tesszük függővé, és attól, hogy az adott térben milyen jelentéssel bír majd. A tér és a térben elhelyezett tárgy így válik szerves egésszé. Ha megbontjuk az egységet, sérülhet az alkotás eredeti jelentése is. Ugyanakkor egy adott tér jelentése is megváltozhat az ott elhelyezett tárgytól vagy alkotástól. Mindenesetre bonyolultabb, ok-okozati összefüggések mozgatják egy jól megkonstruált installáció szerkezetét. Az installáció kihasználja a mélyebb összefüggéseken alapuló többértelműséget, vagyis mint ahogy a költő a szavakkal, a képzőművész is úgy tud variálni az installáció többértelműségével – többféle jelentés létrehozása, jelentések variálása a cél. Nem a térben elhelyezett tárgy válik fontossá, hanem az egész látvány együtt, mélyebb összefüggésében értelmezve. Az installáció tárgya vagy eszköze tulajdonképpen bármi lehet: hétköznapi használati eszköz, műtárgy, drót, víz, szikla, étel (szerves és szervetlen anyag egyaránt). Az installációkat csoportosítani lehet aszerint is, hogy eszközként melyik médiumnak van meghatározó szerepe a kompozíció létrehozásában, vagy mire, mi felé irányul (hang-, fény-, videó installáció, dislocation -, természeti -, vizes -, szakrális és téralakító installáció -/ sight /, valamint koncept – és minimalista installáció). Az installáció mint műfaj – főleg a videó installáció – a 90-es években virágzott leginkább, de manapság is gyakran használatos kifejezésforma.
/művészek: video - Nam June Paik, Wolf Vostell, Fabrizio Plessi, Christian Barclay, Francesco Torres, Antoni Muntadas, sight – Valter de Maria, természeti – Kazuo Katase, Yoko Terauchi, Wolfgang Laib, Janis Kounellis, vizes installációk – Anya Gallacio, Rose Finn-Kelcey, Craig Wood, Caroline Wilkinson, minimalista, koncept – Richard Serra, Bill Viola, Richard Venlet, magyarországi művészek: Jovánovics György, Pauer Gyula, Schaár Erzsébet, Erdélyi Miklós, El Kazovszkij, Lovas Ilona, Gecser Lujza, Szenes Zsuzsa, Swierkiewicz Róbert, Bukta Imre, Drozdik Orsolya, feLugossy László, Kicsiny Balázs, Várnai Gyula, szlovákiai művészek: Bartusz György, Német Ilona, Rónai Péter, Miroslav Nitz, Denisa Lehocká, Erik Binder, Marián Mudroch, Dezider Tóth, Lucia Takáčová, Stano Filko, Marek Pokorný, Suchoža Jozef/

Environment – „Az environment szó közvetlenül környezetet és körülforgást jelent, a művészeti irodalomban mégis inkább környezetszobrászatra szokás fordítani. Az emberi környezetnek olyan művészeti szándékú "körülforgását", illetve átalakítását jelenti, aminek lehetnek szobrászati vonatkozásai, de jelentheti az emberi környezet szinte bármilyen természetű térbeli alakítását, plasztikai átrendezését.” /http://artportal.hu/lexikon/fogalmi_szocikkek/environment/

2008. december 13., szombat

Márai Stúdió: Kiállítás


Az alkotás, teremtés. Az Úr megteremtette, megalkotta ezt a világot. A képzőművész, az irodalmár, a zenész, a filozófus – e teremtés nyomán sokszor új világot alkot, vagy egy régit fogalmaz újra. A próféta e világ közömbösségére, a tévelygők útjának üres és felesleges mivoltára hívja fel az emberek figyelmét. A gondolkodó apró mozaikokból rakja össze ok és okozat viszonylagosságán alapulva a világot, vagy egy jobb világ képét, a bölcs pedig a múlt és jelen valóságos metaforáit felhasználva fogalmazza meg a jövő teendőit. Így élünk mi: bennünk a bölcs, a gondolkodó, a zenész, a költő, a festő álomvilága és valósága, vágyaink, tudatunk és tudatalattink bilincsében feszülő pillangó. Az alkotás nem hobbi, az alkotás létforma. Ezért az alkotásnak túl kell mutatnia a hétköznapok sokszor szokványossá vált kreatív cselekedetein is, hisz ez attól sokkal több. Az alkotás már-már prófétai merészség és felelősség.
Minden ember alkotó ember, és alkotni csak felelősséggel, alázattal lehet. Építeni tudunk rombolás nélkül is, a lelket építeni pedig ... És ez az igazi felelősség!


A ma kiállító alkotók, név szerint: Bocsárszky Zsolt, Csernok Barnabás, Dudás Bálint, Gornyitzki Adrienn, Jákob Bálint, Király Zsuzsanna, Leško Szilvia, Peniaško Anna, Pribék Gábor és Szunyog Júlia a Márai Sándor Gimnázium képzőművészeti tagozatának diákjai. A kiállított festmények, rajzok, grafikák otthon, illetve a nyári, hatfai képzőművészeti táborban készült alkotások válogatott anyaga. Ez is bizonyítja, hogy az igazi alkotó, teremtő képzelet előtt nincs és nem is lehet semmi gát. Technikailag változatosabb alkotásokat szemlélhetünk most meg, így fedve föl az örökké tanulni vágyó és igyekvő ember sokoldalúságát. Úgy érezzük, a nyári tábor új lendületet, új inspirációt adott mindenkinek – technikailag, tematikailag és emberileg egyaránt. Vannak akik itt találtak talán igazából önmagukra.


A rézkarcon keresztül, az akvatintán át, a kerámiai vagy térbeli megoldásoktól, installációktól egészen a festészetig sokféle műfajban és technikában kipróbálhatták magukat a résztvevők. Ezen a ponton szeretném kiemelni Komjáti Zsolt grafikus művész és Tóth József festőművész munkáját és vezetését, akik nemcsak az alkotás fortélyaira, hanem az alkotás, a teremtés alázatára is megtanítják diákjaikat.
Az alkotás, a teremtés nemcsak felelősség, hanem alázat is egyben. Alázat nélkül felesleges a jó tett, alázat nélkül üres a szív, és felesleges bármilyen tevékenység, mert félő, hogy az így felépített Bábelünk egyszer összedől.

2008. november 16., vasárnap

Áldott végszó

Még a nyáron barátaimmal, Bálinttal és Zsoltival résztvettünk egy Gyergyóditrói alkotótáborban. A helyi leánykollégiumban lettünk elszállásolva, ahol találtunk egy lepusztult szobát. A repedezett plafon beomlását valamiféle nekitámasztott gerendákkal próbálták kiküszöbölni. Az egész melankólikus hangvételű volt, a bomladozó vakolat és a mellette lévő teremmel együtt, ahol rozsdás vaságyak poshadtak, persze matracok nélkül. Rögtön jöttek az ötletek, Bálinttal berendeztük a termet és rászedtük Zsoltit, hogy modellt álljon. Bő 30 percnyi exponálás következett, a fények jók voltak, és Zsolti kitartóan ült a vaságyakra helyezett deszkán lévő kisszéken egy bazinagy kék színű műanyag hordóval a fején, ami kegyetlenül bűzlött a szesztől. Lejjebb megtekinthető egy rövid animáció és egy képsorozat is amit ezekből a képekből készítettem az elmúlt három napban. Kellemes nézegetést és köszönet az együttműködésért Bocsárszky Zsoltnak illetve Dudás Bálintnak :)

Írta: Pribék Gábor



Áldott végszó / Blessed Cue / Blahodarný doslov

2008. november 6., csütörtök

FolkEst Kassán



Mindenkinek ajánljuk, aki szereti a néptáncot és a népzenét.

Műsor:
Csámborgó, Új Nemzedék, Árvácska   Kassa
Ilosvai tánceggyüttes   Nagyida
Fonó zenekar   Budapest
Kátai Zoltán énekmondó   Feketeerdő

Belépő: 100/50 Sk

Az előadás után táncház hajnalig.

2008. november 5., szerda

Dudás Bálint: A feledékenység

A feledékenység, mint fogalom létezik, és létezni is fog, míg világ a világ. A feledékenység senkit sem kímél, legyen diák vagy tanár, nő, vagy férfi. De az is lehet, hogy a külvilágból érkező komponenseket az agyunk átredukálja a számára fontos vagy netalán érdekes komponensekké, amik olyan hatást váltanak ki, mint amikor tudunk valamit, majd mégsem, és mégis tudjuk, később ugyan kiderül, hogy nem úgy van az, minden vissza, elölről, és vége. Elfelejtettem. Majd ismét emlékezni rá. Fárasztó procedúra, az biztos, de ha nem lenne feledékenység, akkor nem létezne a precizitás fogalma sem, valakiben van, valakiben nincs. De ha nincs, akkor is lehet hasonlót kialakítani, ugyan brutális módszerekkel, de ki lehet kényszeríteni azt, egészen biztos.
Vagy vegyük például az orvosi műhibák által okozott beteg-elhalálozási arányt. Valakiben bennfelejtik a törlőkendőt. Ha nem lennének rossz műtétek, nem lennének, jól sikerültek sem. De persze akadnak olyan kultúrák is, ahol a feledékenység egy ősi megnyilvánulása az örök létnek, a soha ki nem múló szellem létének, egyszóval a spirituális szeánszok túlnyomó részt a feledékenység-szellemnek szólnak. Az azték törzsek a kokacserje leveléből nyert fehér port fogyasztották, mint szellemüdítő varázsszert, amit később a Coca-Cola is felhasznált. A múlt századokban a kokaint orvosilag megoldhatatlan problémák megoldására használták, majd kiderültek káros hatásai, és betiltották az alkalmazását. Ugyanígy a heroint is, 1897-ig köhögés elleni szerként ünnepelték, főleg gyerekek fogyasztották orvosi javaslatra. Az ópiátok még mindig nem mentek ki a divatból, ugyanis rengeteg gyógyszer alapanyaga a mai orvoslásban is. Nagymamáinkat kiskorukban mákteával itatták, a szép álom biztosítása végett. A feledékenységet nem lehet betiltani, eltörölni, megsemmisíteni, holott ugyanolyan káros lehet az emberre, mint a kokain vagy egyéb tudatmódosító szerek. A feledékenység halált okozható bűntett. Ugyanakkor milyen kellemes is egyben. Van ugyan rossz és jó feledékenység is, de érdemtelen ezeket felbontani, mert hiába van, akármennyire is próbáljuk fedni, ott lappang mindenkiben, és elkerülhetetlen a megtörténése. Végül is, hiába vagyunk okosak, ha az ember olyan gyarló, kegyetlen, buta világot teremt, amiben lehetetlen a lét, akkor bizony nem lehet tenni semmit az ellen, hogy az a bizonyos kis pokol, ami ott rejlik minden halandó lelkében, el ne szabaduljon. A feszültség levezetése több módon tehető meg. Legyen az ordítás, vagy festés, vagy gyilkosság, ugyanolyan megnyugtató hatással van az emberi szellemre, mint amikor elfelejtünk valami fontosat megtenni, vagy olyan dolgot, amit mások fontosnak mondtak, de ez is relatív, hisz’ minden ember maga alkotja meg azt a skálát, ami felett fontosnak tartja a dolgokat. Valakinek fontosabb mások élete, mint a sajátja. Persze ez is csak ürügy, mert minden emberben van túlélési ösztön, ami erősebb minden másnál. Ilyen helyzetben az ember feláldozna mindenkit, elárulná a családját, csak azért, mert fél a haláltól. Vagy ha nem a haláltól, mert attól nem lehet félni, hisz’ azt sem tudjuk mi az, inkább attól, hogyan fog meghalni. Tudjuk milyen kellemetlen élve feküdni a boncasztalon, pláne úgy, hogy rajtunk kívül senki az égvilágon nem tudja, hogy élünk? Egy fenét tudjuk! Senki nem feküdt még a közvetlen közelünkben élve a boncasztalon, ez lekicsinyíti annak a valószínűségét, hogy mi is ott fekszünk majd valamikor a közeljövőben.
Emlékezni, és nem emlékezni, tudatában lenni annak amire emlékeznünk kéne, és közben gondosan megszerkesztett emlékeket őrizni, egyidejűleg két egymást kizáró emlék birtokában lenni, tudva, hogy ellent mondanak egymásnak, és mégis hinni mindkettőben, logikát alkalmazni logikával szemben, elutasítani az erkölcs fogalmát, és közben mégis igényt tartani rá, ezt a módszert alkalmazni még magával a módszerrel szemben is, elképzelhetetlen, mégis megtesszük. A feledékenységre nincs mentség, csak van. Nem lehet megbüntetni a feledékenységet, nem lehet elmélkedni róla, nem lehet papírra vetni a fogalmat, nem lehet szavakba önteni mindazt, ami lejátszódik az emberben, és nem lehet csak úgy eltörölni az emberi természet egyik tulajdonságát, nem lehet határozatot hozni a feledékeny emberről, nem lehet számon kérni a feledékeny embert, nem létezik feledékeny ember, mert minden ember feledékeny, nem létezik a semmi, mert nincsen a semmiről alkotott képünk, és a semmiről nem is lehet alkotott kép, mert akkor a semmi elvesztené a jelentését. A semmi egyenlő a feledékenységgel, mert nem lehet alkotott képünk, egy olyan dologról, ami nem is létezik a valóságban, mert a feledékenység nem létezik, csak van, és el kell fogadni, hogy nem tudunk mit kezdeni vele. Ezt nem lehet számon kérni, így a feledékenységről való elmélkedés csupán üres szó, üres fogalom, üres fogalmazás, üres büntetés. Egyszóval semmi.
U.I.: Elnézést a késésért, de tegnap nem működött az internet, így csak most tudtam elküldeni. Megértését köszönöm. Dudás Bálint.

2008. június 10., kedd

Vázlatok a modernről és posztmodernről

Ricard Estes /fotorealista olajfestmény/
Modern és posztmodern határán, a posztmodern jelenség –

- A rombolás is művészet? - művészetben dekonstrukciós folyamatok zajlanak le /romboló, haladásellenes/, értékromboló és értékeket átminősítő folyamatok
- Megváltozott erőviszonyok - a tőke függetlenedik a munkától, a munkaerőpiac és a „világot irányító erők” rendszere egyre átláthatatlanabb, cél: irányítani, befolyásolni és ilyen módon hatalmat szerezni mások fölött. Minél rövidebb idő alatt minél több haszon.
- „Az ember tragédiája” - az ember egyre inkább fogyasztó mint termelő
- új típusú nemzetközi munkamegosztás alakul ki: a nagy kézműves igényű ipar a harmadik világba költözik, ott olcsó a munkapiac /Kína/
- „Hószárnyú Béke” - világháború és a hidegháború véget ért, de elterjednek a nukleáris fegyverek, békesség és biztonság, világbéke és egység iránti igény és jelszó – fokozódik a türelmetlenség /sokféle háború, terrorizmus/ - 2001. szeptember 11.- Wortrade center elleni támadás – új háborúfajta jelenik meg
- Globalizáció - ökológiai válság, az élővilág és az ember élete súlyos fenyegetettségbe kerül, éhínség és természeti katasztrófák, megbomlott természeti egyensúly.
- „Nézünk mint a moziban” - médiumok a mindennapi élet részévé válnak /TV, számítógép, internet/. A hétköznapi élet megváltozik – technikai médiumok, technikai fetisizmus / több időt spórol az ember, több dolgot tud még elvégezni, megnő a fogyasztása/ - az ember azért fontos, mert mások számára hasznot hoz /A komputerizált társadalom a szabályozás és az ellenőrzés gépezete lehet, s magában hordja a személyiség szabadságának korlátozottságát./ Az egyén úgy védekezik, hogy saját érzelmeiből és képzeletéből merít erőt.
- „Bús lelkem vidámsága” - a világ egyszerre lenyűgöző és riasztó, feloldhatatlan ellentétek /Az egyén félelmeit a filmes alkotások fogalmazzák meg a legjobban – Cyber-punk filmek: technikai világvége, kiszolgáltatottság – Terminátor, Alien, Armageddon, Matrix stb.
- összemosódnak olyan fogalmak, amelyeket a modernben az ember még el tudott választani: eredeti termék és tömegtermék, magas kultúra és tömegkultúra, köznapi valóság és a művészet világa
- Őszinteség vagy divat? - konvencióellenes magatartás – kettős nemi identitás kérdése, a homoszexualitás nyílt vállalása, a megszokottól való tudatos eltérés – főleg az öltözködésben,divatban, deviancia, szélsőséges ultranacionalista csoportok reneszánsza /újfasiszta, szkin, félkatonai szervezetek, gárdák stb./
„Versemnek hőse én vagyok” - az egyéniségkultusz szélsőséges dimenziókat öltött – az egyéniséget generálják a divatszakemberek, a piac a médián keresztül /”legyél egyéniség, vegyél Levis farmert”/, valójában sérül az egyén szabadságjoga. A másik oldalról viszont nincs vagy szinte alig van visszatartó erő – bármit meg lehet valósítani az egyéniség „zászlaja alatt”.


A posztmodern művészet jelenségei és jellegzetességei

Egységes stílus kérdése - nincs behatárolható stílus, nincsenek olyan stílusjegyek, amely alapján egy nagyobb csoportot be lehetne határolni /mint például a kubizmus, vagy a Pop art esetében/
Technikai determináció - inkább a technikai megoldás dominál, ez alapján ismerhető fel alkotók egy csoportja – tehát nem a tartalom a domináns, hanem a forma: Land art, video art, body art. A technikai médiumoknak fontos szerepe van a műfaji határok összemosódásában. Korunk új művészeti formái maguk a médiák.
Műfaji határok nélkül - Összemosódnak a határok az egyes műfajok között, nem lehet megállapítani egyértelműen, hogy színházi -, tánc- vagy pantomim előadást láttunk, vagy irodalmi felolvasó estet, esetleg egy képzőművészeti kiállítás része volt az akció – performance, happening.
Stíluspluralizmus – a posztmodern megkerüli azt a jellegzetességet, amellyel az avantgárd és neoavantgárd rendelkezett: elfogad többféle, akár egymásnak ellentmondó szemléletet, a különböző stílusok egymás mellet élését ösztönzi,
Önkifejezés, mint művészi cél - Az én önkifejezésének semmi sem szab határt – így nehezen értelmezhető alkotások születnek, illetve senki sem meri kétségbe vonni az adott alkotás művészi értékét / ez olyan, mintha mindenki elfogadná, hogy a király meztelen, miközben dicsérik a ruháját. A mesében az emberek ezt félelemből tették, a posztmodernben pedig azért, mert már belefáradtak igazuk bizonygatásába/.
Ősforrás – Az egyes stílusoknál vagy művészettörténeti korszakoknál gyakran vizsgálják a kiindulópontot, vagy azt a korábbi korszakot, amelyikhez az adott korstílus megpróbál visszatérni (pl.: barokk-középkor, klasszicizmus-antik,). A posztmodern esetében nem találunk egy ilyen kapcsolódási pontot. Mindent hasznosítani tud, olyan, mint egy olvasztótégely – többféle anyag is jól megfér egymás mellett. A posztmodern művészet gyakori forrása viszont a korábbi korok mitológiája, vagy ha azokkal nem tud mit kezdeni, akkor teremt magának egyet.
A művészi érték megbonthatósága - A művészeti alkotást nem tartja szentségnek, bátran hozzányúl, átalakítja, előző korok festményeit felhasználja, vagy csak egyszerűen átfesti, a versből vagy a szövegből kihúz részleteket, így új szöveget hoz létre – szinte kötelezővé válik a kétértelműség
A tényszerűség kényszerűsége? - A történelmi tényeket a regény vagy a film esetében teljesen lazán kezeli, nem fontos a történelmi hűség. Valótlan dolgokat valósnak állítanak be – főleg a filmben látunk ilyen megoldásokat a hatás kedvéért. Ebben a témában a nagy áttörést a Forrest Gump jelentette, amely ironikusan összefoglalja az amerikai történelmet, az amerikai létet és a nagy amerikai álmot – történelmi hamisítás a filmen /a főszereplő fekete-fehér filmkockákon szerepel eredeti történelmi eseményeken, hiteles történelmi személyekkel./
Újszerűség - Törekednek az egyénire, az újszerűre, a másiktól való eltérésre. Bizonyítási kényszer – „én olyat tudok, amit más nem”.
Szemléletmód és eszköz - Groteszk, abszurd, irónia, gúny. Ha már nincs ereje újat alkotni, vagy csak egyszerűen saját korlátai miatt nem képes rá, még mindig felmelegíthető a jól bevált példa: az eddigiek átértékelése, tagadása, kigúnyolása.
- Ultramodern – törekvés a szélsőségesen, kihívóan újszerű megoldásokra.

2008. június 9., hétfő

Posztmodern felfogás a képzőművészetben

Judy Chicago: Ünnepi vacsora

Képzőművészet, önazonosítás, a másság nyílt vállalása, sokkolás a tudomány gyors fejlődése a művészet eszköztárára is hatással van: lézer, holográfia, optikai csalódásokra építő művészeti ágak (OP art, de ez még neoavantgardként kezelhető, ezt tovább fejlesztették), kinetikus művészet.
Szélsőségek a művészetben – minimal art (geometrikusra leszőkített világ), koncept art (fogalmakkal dolgozó művészeti ág, a vizualitás nem fontos számára), Malevich művészetének folytatása – teljesen tiszta, geometrikus absztrakció.

Ezzel szemben megjelennek olyan irányzatok is, amelyek a személyes
élményt, a szubjektív létállapotot helyezik az előtérbe – Gesztusfestészet, magánmitológiák, akciók, stb.

Pattern paiting (tapétafestészet a 70-es évektől) – a minimal arttal és a technicista törekvésekkel szembeni művészet, színes dekoratív festőiség jellemzi. Átvesz elemeket a nagyvárosi látványvilágból, felhasználja a nagy elődök Fauvok leegyszerűsített világát, felidézi a nagy művészet harmonikus, derűs, felszabadult, kiegyensúlyozott látványvilágát, de ő maga már többé nem hisz a festői aranykorban. Szemléletmódjuk ironikus, távolságtartó és frivol (tiszteletlen, kegyeletsértő) – Graffiti – ötletesség, kreativitás, mozgalmasság, de ugyanakkor üres dekorativitás, cél és tartalom nélküli gesztusok is jellemzik.
Szándékos provokáció, elkülönülés szándéka – feministák és homoszexuálisok csoportja, akik különböző programmal jelentkeznek. Sokszor nem is a közönség sokkolása a cél, hanem önmaguk elfogadtatása önmagukkal és a társadalom széles rétegével.

Judy Chicago – The Dinner Party (Ünnepi vacsora)– installáció, különböző anyagokból készült, nem feltétlen a provokáció a szándék, tele van rejtett és kevésbé rejtett, a nőiségre utaló szimbólumokkal. A nőiesség, az intellektualizmus, a női egyéniség és tehetség diadala és toteme ez az asztal. 39 nő számára van megterítve, akik a művészettörténetben fontos szerepet játszottak, a teríték egyrészt magára a művészre utal, másrészt a nőiség és a szexualitás nyílt ünneplése. Az ellen az általános beidegződés ellen emeli fel szavát, mely szerint a nő jobb ha megmarad a varrás esetleg a porcelánfestés mellett, de a nagy, komoly művészetbe már ne follyon bele.

Louise Borgeouis – Az ő plasztikáiban egyértelműen a férfi jelenik meg, de inkább mint feminista kritika fogható fel mindez. A férfi festők és szobrászok egyik legkedveltebb témája a női test, a női akt. Mindenki természetesnek veszi, és alig van olyan művész, aki ne jelenítette volna meg legalább egyszer ilyen módon a női szépséget. Viszont, ha férfit ábrázolnak ugyanígy, az már zavarba ejtő és a férfi társadalom nagyon gyorsan kikéri magának ezt a frivolitást. Borgeouis plasztikáival a férfi nemiséggel szembesít bennünket, sokszor ironikus, sokszor vulgáris módon. Ez a vulgaritás talán egyfajta válaszként is felfogható – válasz a női nemiség megmutatása, a testiséggé alacsonyított intellektuális szubjektum, a nő képletes megcsonkítása ellen. A tárgyiasítás ellen harcol a legjobban.

Robert Mapplethorpe – fotóinak jelentős része két féle tabu ledöntésének összekapcsolásából ered: az egyik a homoszexualitás ténye, a másik a faji megkülönböztetés. Speciálisan New York-i alkotóművész, aki elsősorban az ottani közösség képmutatásaira, fóbiáira reagál. Már az amerikai közönség megszokta a homoszexualitással kapcsolatos témák napirendiségét. Bár igaz, hogy a nyilvános jelekre (egymás kezének megfogása, vagy csók- gondoljunk Madonnára és Brittnire) még nagyon érzékenyen reagálnak, és nyílt színű provokációnak veszik. Amíg a szomszéd nem látja, addig csak esetleg tud róla, addig a „Lila akácköz” nyugodt és békés. Viszont, ha a titok kiderül- az emberek megvetik a másikat, és száműzik hétköznapjaikból és tudatukból az egykori barátot. Igy feltehető a kérdés, nem az emberi képmutatás pellengérre állítása-e a művész másodlagos célja.

Sadie Lee – A Mona Lisa témáját már nagyon sokan feldolgozták. Lee tudatosan választotta a művészettörténet legszebb női portréjának átdolgozását. Talán van egy kis áthallás is, hiszen a művészettörténetben Da Vincit sokan homoszexuálisnak állították be, és a Mona Lisa vonásaiban az ő arcvonásait vélték felfedezni. Ez az alkotás megint csak úgy fogható fel mint válasz arra a társadalmi képre, ahogy az egynemű társkapcsolatban a nőket elképzelték – az egyik nő a kapcsolatban a férfi szerepét vállalja fel.

Nancy Fried – az ő terrakotta plasztikáiban megint csak olyan kényes témát, tabut feszeget, amelyhez a társadalom szintén többféleképpen reagál. Saját mellműtétének a története, fájdalma gyakran téma alkotásaiban. Érdekes a férfiak és nők hozzáállása ezekhez az alkotásokhoz. A férfiak nagy része zavarban van és elutasítják, a nők pedig agresszívnak tartják.


Neoklasszicizmus, fotorealizmus

A művészek nagy része visszatér egyes történelmi korszakok művészeti felfogásaihoz, - ez egyfajta visszatérés a modernizmus előtti korszakokhoz. Kedvelt korszak a 16-17. század németalföldi művészete, a reneszánsz és a barokk festészet. A téma viszont jellegzetesen hétköznapi és 20-21.századi – felismerhető jegyekkel (márkanév, üzletközpontok, jellegzetes épületek, modern szituációk).

Dekorativitás, metaforikus üzenet vagy funkcionalizmus

Siklós Mária: Nemzeti Színház, Budapest
/rövid vázlat a modern és posztmodern építészetről/

A modern kor gondolkodása lineáris, mechanikus és determinisztikus, a posztmoderné nem-lineáris, kreatív és nyitott. Míg a modern építészet funkcionalista és egysíkú, a posztmodern építészet jelentéssel teli, érzékeny a történelemre, és persze összetett – akár építészeti újszimbolizmus is lehetne a neve.

Lineáris – folyamatszerű, előrehaladó vagy egyenes vonalú gondolkodásmód, az ok-okozat lineáris összefüggésén alapul. Egy adott problémát egy bizonyos szemszögből képes megközelíteni.
Mechanikus - tudományos gondolkodásmódot jelent (a tudományt azonosították a technikával).
Determinisztikus – tudományos világnézet, a történelmi, társadalmi fejlődés törvényszerűségeiből kikövetkeztethető vagy megismerhető maga a jövő (a kommunista ideológia alapja).

1977-es híres könyvében Charles Jencks a modern építészet halálát pontos helyhez és dátumhoz kötötte, bejelentve egyúttal a posztmodern építészet megszületését is.

A koraantik kortól kezdve, egészen a 19.század építészeti historizmusáig az építészetben jelen volt a díszítő motívum, az alak – antropomorfizmus /görög templom felosztása/. Gaudí a szecesszióban egy egészen új stílust alkotott meg, ahol a funkció másodlagos volt. Ha valaki meglátta az általa épített házat vagy házsort, nem azt kérdezte, hogy hány szoba van benne, milyen a kilátás az erkélyről, vagy van-e benne beépített konyhaszekrény, hanem valószínűleg ez lehetett a reakció: „ebben akarok lakni”. Inkább hasonlított egy mesebeli kastélyra, vagy egy óriás sárkányra, mint lakóházra. Az anyagfelhasználás terén viszont rendkívül modern volt: például a Sagrada Familia templommal kapcsolatban – vasbeton, előre gyártott elemek, és a betonba beépített szemét és törmelék, amelyek mai napig kiállnak a falakból.
Adolf Loos: "Kívánatos lenne, hogy néhány év során teljesen lemondjunk az ornamensről, amivel a gondolkodásunk olyan épületek konstruálására összpontosulhatna, amelyek csakis a meztelenségükkel hatnak."
A modern építészet már ezt az elgondolást követi. A funkció válik fontossá, száműzik az ornamentikát, egysíkúak az épületek. Mottója a rendeltetés – pontosan megtervezett épületegyüttes. Közös tulajdonságuk, hogy a teret geometrikus formákra egyszerűsített alapelemekből építik fel. A nálunk ismert modern építészet /1950-1970/80/ a szocialista realista jelzőt viseli magán, amely a nyugati koncepciótól eltér – minden egyszerű és egységes, mindenkinek ugyanaz jut.
„Szeretem az olyan elemeket, amelyek inkább hibridek, mint "tiszták"; inkább megalkuvásokkal terhesek, mint "símák"; inkább torzak, mint "őszinték"; inkább többértelműek, mint "megformáltak"; amelyek visszásak és személytelenek; unalmasak és "érdekesek"; inkább konvencionálisak, mint "formatervezettek"; inkább befogadóak, mint kirekesztőek; inkább szószátyárok, mint egyszerűek, inkább csökevényesek, mint újítók; inkább következetlenek és félreérthetők, mint egyértelműek és tiszták. A rendetlent, de életszerűt többre becsülöm a nyilvánvaló egységnél. Elfogadom az öncélúságot, és mindenben a kettősséget hirdetem. /Szeretem az olyan elemeket, amelyek inkább hibridek, mint "tiszták"; inkább megalkuvásokkal terhesek, mint "símák"; inkább torzak, mint "őszinték"; inkább többértelműek, mint "megformáltak"; amelyek visszásak és személytelenek; unalmasak és "érdekesek"; inkább konvencionálisak, mint "formatervezettek"; inkább befogadóak, mint kirekesztőek; inkább szószátyárok, mint egyszerűek, inkább csökevényesek, mint újítók; inkább következetlenek és félreérthetők, mint egyértelműek és tiszták. A rendetlent, de életszerűt többre becsülöm a nyilvánvaló egységnél. Elfogadom az öncélúságot, és mindenben a kettősséget hirdetem./ Szeretem az olyan elemeket, amelyek inkább hibridek, mint "tiszták"; inkább megalkuvásokkal terhesek, mint "símák"; inkább torzak, mint "őszinték"; inkább többértelműek, mint "megformáltak"; amelyek visszásak és személytelenek; unalmasak és "érdekesek"; inkább konvencionálisak, mint "formatervezettek"; inkább befogadóak, mint kirekesztőek; inkább szószátyárok, mint egyszerűek, inkább csökevényesek, mint újítók; inkább következetlenek és félreérthetők, mint egyértelműek és tiszták. A rendetlent, de életszerűt többre becsülöm a nyilvánvaló egységnél. Elfogadom az öncélúságot, és mindenben a kettősséget hirdetem” /Venturi/ - elindított egy folyamatot, amelyet Charles Jankes posztmodernként azonosított. Metafora az építészetben – szexuális szimbolika, kettősség , rejtett tartalom, utalás stb.


2008. június 8., vasárnap

Kortárs kelet-szlovákiai művészet


2008. május 16-án nyílt kiállítás a kassai Jakoby Gyula Galéria kiállítótermében, a Kelet-Szlovákiában élő képzőművészek alkotásaiból. A tárlat vegyesnek számít több szempontból is: a fiatal képzőművészeken kívül az idősebb generáció is képviseltette magát, akiknek az alkotómunkája meghatározó nemcsak a keleti régióban, hanem talán egész Szlovákiában is, ugyanakkor valóban átfogó képet nyújt a szlovákiai kortárs művészetről. A kiállításon részt vett Tóth József és Suchoža József tanár úr is. Suchoža József szobrászművész foto dokumentációkat és manipulált fotókat állított ki, melyek a Borsiban készített installációiról készültek.


Tóth József festőművész két nagyméretű festményét állította ki Születés valamint Bűn címmel. Mindkét művész alkotása az emberi lélek mélységeibe kalauzol el bennünket. Tóth József képei az emberi gondolkodás folyamatain keresztül az ember örök dilemmáival foglalkoznak: bűn, lelkiismeret-furdalás, gyónás, a feloldás és megváltásban való reménykedés – bűnbocsánat. Képeinek színei, a festésmodor, a képszerkesztés az expresszivitásra való hajlamot tükrözik, és alátámasztják a bűnbocsánatban reménykedő ember lelki felindultságát, zaklatottságát. A Bűn című képén felismerhető a kereszt motívum, melybe szinte fájdalmasan van belekarcolva a „Bocsásd meg” kifejezés. Színben a vörös, a sárga, valamint a fekete (sötét tartomány) uralja a képet. A sötét utalhat a bűnre, de lehet akár a gyász szimbóluma is – amely szinte „felfeszül” a képsík közepén, a vörös az áldozat, a fájdalom színe, a sárga szín pedig jelképezheti a megváltásban, bűnbocsánatban való hitet, a reményt. A háttérben gyerek kézírásával megjelenik az Úri ima, a Mi Atyánk, így válik maga a szöveg egyszerre a kompozíció és a képértelmezés részévé. Ha valaki nem ismeri a képciklus létrejöttének valódi hátterét, értelmezheti úgy is a képet, mint Kosztolányi Dezső, A szegény kisgyermek panaszai c. versciklusának darabjait: Olyan szereplíra-szerepjáték részeként is értelmezhető az alkotás, melyben a gyermeki szerep segítségével tud csak a felnőtt ember őszintén, gátlások nélkül beszámolni lelkének apró rezdüléseiről, bűnről, hitről és megváltásról. Tóth József képei őszinték, elgondolkodtatóak, szuggesztívek és felkavaróak egyszerre.
írta: Fecsó Szilárd

2008. május 22., csütörtök

Rotunda kiállítás



2008. február 26-án, nyílt meg a két művészeti osztály diákjainak alkotásaiból összeválogatott bemutatkozó kiállítás, melynek az Iparművészeti Középiskola adott helyet kiállítótermükben, a Rotundában. A kiállításon főleg festmények szerepeltek, de volt grafika illetve kerámia is, illetve négy videofilm került bemutatásra. A kiállításon az összes diák szerepelt kettő vagy több alkotással, így nyugodtan mondhatjuk, hogy a 2006-ban elindított művészeti képzésről, és természetesen a diákok kreativitásáról nyújtott ez az első kiállítás helyzetképet. A tárlatot Lukács Zsolt grafikus művész, a Technikai Egyetem Képzőművészeti Karának, valamint az Iparművészeti Középiskolának a tanára nyitotta meg. A kiállítást többek között megtisztelte jelenlétével Szerencsés János, a Magyar Köztársaság kassai főkonzulja is.


Az alkotások sokrétűek, egyszerre tanúskodnak a tehetségről, a kreativitásról és az emberi fantáziáról. Voltak ugyan megadott témák, mint például teremtés vagy önarckép, de mindenki a saját világát próbálta bemutatni fantáziáján keresztül. Minden kép, minden alkotás ugyanakkor útkeresés is. Természetesen nem kiforrott alkotókról van szó, hiszen elsős és másodikos tanulók alkotásai kerültek ezen a kiállításon terítékre, de azt elmondhatjuk: ha eddig valakinek is voltak kétségei a művészeti képzéssel és a diákok tehetségével kapcsolatban, most ez a huszonöt fiatal ember minden kétséget eloszlatott. További sok sikert a kiállító diákoknak.
Fotók a kiállításról
írta: Fecsó Szilárd 4beb206a2a99f

2008. május 21., szerda

Plein-aire 07


2007. júniusában került sor a művészeti osztály első közös tájképfestészeti gyakorlatára. Helyszínként Fonyt választottuk, és azt hiszem nem bántuk meg. Minden adott volt, hogy jól érezzük magunkat: szép környezet, kedves emberek és nem utolsó sorban jó ellátás házias ízekkel.


Hat nap állt rendelkezésünkre az alkotásra. A kötött programok része volt a táj és részleteinek lerajzolása. Elsősorban formai és kompozíciós problémákat próbáltunk megoldani, majd a vázlatok és tanulmányok alapján színes absztrakciókat hoztunk létre. Délután mindenki folytatta a tevékenységet, és természetesen lehetősége volt mindenkinek a szabad művészi önkifejezésre is. Az ott született alkotásokból kiállítást szervezünk iskolánkban.

Fotók a kirándulásról




2008. május 20., kedd

Fellépés Tarcal


A művészeti oktatás egyik fontos eleme a néptánc-oktatás. Más szemszögből, másképpen találkoznak a diákok a művészettel. A hagyományos képzőművészet is sokat merít a népművészet formai elemeiből, így kézenfekvő volt számunkra, hogy megpróbáljuk megszerettetni a diákokkal ezt a tantárgyat is.


A szakoktatásnak köszönhetően már egy félév elteltével a közönség elé léphetett az osztály egy magyarbődi koreográfiával. A néptánc-oktatás az első évfolyamban kötelező, de lehetőség van a többi évfolyamban szakkör formájában tovább folytatni a néptáncot.

Fotók a fellépésről

írta: Fecsó Szilárd

2008. május 19., hétfő

Ősz van (Variációk egy Villon-versre)

Hajam, mely rég hosszú volt, barna és sörényes,
Most fehér hajfelhőben lebeg suta fejem körül,
De kilátszik alóla koponyám, rút, fényes,
S egykor dús ajkú szám most fogatlanul örül.

Homlokom ráncolódik harmonika módjára,
Kefeszerű szemöldökömnek is hűlt helye már,
Hosszú szempilláim helye sem más már, csak pára,
Szemüregeimben forog egy fénytelen szempár.

Közöttük egy görbe kampószerű fajzat,
Hajdan üres orrlyukamból burjánzik a szőr,
Pofacsontom egy szögletes mértani alakzat,
Ósdi testemről hámlik a száraz, szürke bőr.

Minden csontom nyikorog, mint egy ósdi szerkezet,
A csúf vénség nyomora egyre csak zsugorít,
Sokszor cserben hagyott már a rozsdás, vak emlékezet,
Vad pókháló szövi be elmém sötét zugait.

Magányom bús óráiban önmagamba fordulok,
Egy szürke, gyászos gondolat mardossa a lelkem,
Lassan omlanak alá a gyönge reményoszlopok,
Gondok heves harca ontja a vért bennem.


Emlékek hajnalán nyitom fel szememet,
A szellemek suttogják, hogy eljött az idő,
Odakint a szél süvít, hívogat engemet,
Beragyogja szobámat a szivárványos eső.

A szirten állva hajlongok a széltámadta fákkal,
Létem e világon immár fölös, haszontalan,
Sós könnycseppem egyesül a rideg óceánnal,
Egy megsárgult levél hull a mélybe... ősz van.

írta: Bók Anita & Tóth Flóra (Variációk egy Villon-versre)