2011. március 31., csütörtök

Csillaut (with Shamane) videoklip hamarosan

A Márai gimi jelenlegi, illetve volt diákjai, hétvégente keményen dolgoznak a dunaszerdahelyi in:formation nevezetű zenekar klippjének a forgatásán majd két hónapja. A zenekar 2009-es Bristol  nevezetű albumját INNEN tölthetitek le, és a 2010-es An Angel Fell Remixes című album is INNEN ingyen letölthető. Mindenkit szeretettel várunk érettségi után a májusi premier bulira. Bővebb információk hamarosan! Illetve a klipp hivatalos oldalára kerül majd fel minden a leghamarabb.

Alkotók: Pribék Gábor, Tisza Balázs
Főszereplő: Kudernács Csaba
Storyboard: Bocsárszky Zsolt
Festmény: Gorynitzki Adrienn
További kulcsemberek: Dudás Bálint, Éliás Ádám, Győri Csaba, Mihály Mátyás, Szabó Adrienn.

Ízelítőnek íme egy pár fotó a forgatásról:



2011. március 23., szerda

Hétvége a Római Magyar Akadémián

   A levegő sűrű és párás, igen, még illatosabb is. Délután a kellemesen gyönge napfény, a motorok zaja, a kiabálások, nevetések, és koccintások városa, amely az egyik legélhetőbb Európában. Beleszeretni könnyű, elhagyni annál nehezebb, de aki ellátogat, bizonyára vissza is tér még párszor. Főleg, ha érmét dob a Trevi-kútba!
   Látogatásunk ezúttal rövid volt, és próbákkal zsúfolt. Összesen három éjszaka. Gál Tamás, a Komáromi Jókai Színház tagja, és édesapám, Dudás Péter közösen egy egyórás felolvasó-estet tartottak a Római Magyar Akadémia falai között. Márai Sándor Kassai őrjárat című regényéből vettek ki részleteket, és állították össze. A regény az író utolsó kassai látogatását mutatja be, ahogyan körbejárja a várost, előjönnek gyermekkori emlékei, ifjúságának derűs évei, konkrét utcák, épületek. A felolvasást Pribék Gábor erre az alkalomra készített filmje tette még érdekesebbé, a kép tökéletes összhangban volt a szöveggel, így a néző irodalmi szűrőn keresztül járhatta végig Kassa városát. Izgalmas volt látni továbbá a differenciát; városunk jelenlegi arculata erősen eltér attól, amit Márai látott, és örökített meg könyvében. A próbák eleinte ráérősen, majd később egyre feszültebben zajlottak. Főként az önállóan gondolkodó projektor makacssága volt idegőrlő. Két percnyi vetítés után úgy gondolta, túlságosan felforrósodott, így biztonsági okokból leállt működni. Ezt a problémát később sem sikerült kiküszöbölni, de megtörtént a csoda, és szerencsére az előadáson végig kitartóan vetített. Így a projektorral vívott küzdelemben sikerült felülkerekednem.
Az előadásra körülbelül százötven ember látogatott el. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy számban élnek magyarok Rómában, akik kíváncsiak a produkcióra. Az előadás után rengeteg pozitív visszajelzés érkezett a közönség felől.
   A Római Magyar Akadémia a '20-as évek végétől működik az olasz fővárosban. Székhelye, a Falconieri-palota a magyar állam legértékesebb külföldi ingatlana, többek között azért, mert számos pompás részletét az egyetemes barokk művészet nagymestere, Francesco Borromini alakította ki.
Azért vásárolták meg a különleges szépségű épületet, mert azt akarták – miként a bejárat falára illesztett emléktábla is említi –, hogy a magyar tudománynak, kultúrának és művészképzésnek méltó otthona legyen az Örök Városban. Az akadémia falain belül mozogva olyan érzésem támadt, mintha Magyarországon volnék, ugyanis az ott élők többnyire kutatók, ösztöndíjas diákok, magyar nemzetiségű egyetemisták és papok. Az előzmények visszanyúlnak az 1890-es évekre, amikor megnyíltak a Vatikáni Titkos Levéltár kapui. Fraknói Vilmos címzetes püspök és történész akadémikus saját pénzén villát épített, hogy megfelelő szálláshelyet biztosítson a a Rómába érkező magyar kutatóknak. Pár évvel később a művészek számára egy Szépművészeti Akadémiát hozott létre. Alapítványait később a magyar állam vette át, és beillesztette a Collegium Hungaricum keretébe. Az ekkoriban kibontakozó ösztöndíjpolitika célja az volt, hogy az olasz kapcsolat révén szerezzék meg azt az európai tudást, amellyel a harmadára zsugorodott Magyarország a maga kulturális értékeit bizonyíthatja a nagyvilágnak. Ehhez hasonló akadémiák működnek még Berlinben, Párizsban, New Yorkban, Madridban és Londonban is. 
   A római akadémián a második világháború kitöréséig huzamosabb ideig itt munkálkodott Kerényi Károly, és Szerb Antal is – tudtam meg az akadémiában dolgozóktól –, de az intézet ösztöndíjasai között olyan neveket találunk, mint Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János vagy Ottlik Géza.
   A munka mellett mindössze egy nap jutott városnézésre. Ekkor jártam negyedszer Rómában. Sajnos a Sixtus-kápolnát ezúttal sem sikerült megtekintenem. Az olasz rendőr lelkesen hirdette, hogy „Monday morning, Monday morning...” de sajnos már vasárnap elhagytuk a várost. Majd legközelebb remélem sikerrel járok. Mindamellett sikerült ezt-azt megtudnom a Falconieri-palotáról, a Collegium Hungaricum rendszeréről, az ott élő magyarokról és minden látogatásnál egyre többet a városról.
Hazafelé a fémdetektor sikítása mellett meg kellett válnunk pár üveg olívaolajtól, de ezt leszámítva zökkenőmentes és tartalmas út volt.

írta: Dudás Bálint
Koldusopera Kassai Thália Színházban

   Miért ne lehetne néhány bazmeg egy színi előadásban?
   Bár a produkció „több helyen is eltört”, mégis a vulgaritás volt az, ami kiverte a biztosítékot a konzervatívabb színházlátogatóknál. Nem kevesen hagyták ott a színház épületét a két felvonás között, felháborodott, sőt sértődött arckifejezést mutatva. Többen azt hajtogatták, hogy „többet nem veszek bérletet”. Voltak, akiknek a bordélyházas jelenetnél akadt el végleg a lélegzetük Kitty (Szabadi Emőke Katalin) miatt, aki apácának öltözött prostituáltat alakított. Lehet ezen vitatkozni, kinek sértő, kinek kevésbé, és ki az, akit egyáltalán nem érdekel. Véleményem szerint beleférne még ez a jelenet is, igaz, oldottabb és valamivel összeszedettebb kivitelben. 
   Korognai Károly rendező úr a hivatalos sajtótájékoztatón közölte, hogy hagyományos értelemben vett díszlet nem fog feltűnni a színpadon, ezt vizuális effektusok helyettesítik majd. Magyarul: látáson alapuló inger/hatás. Ha tágabb értelemben vesszük, akkor gyakorlatilag minden amit szemmel észlelünk, vizuális effektus. Ma már egyáltalán nem kell sok ahhoz, hogy a szemnek új, szokatlan, izgalmas hatást nyújtsunk. Nem vettem észre különösebb „vizuális effektusokat”, a háttérben itt-ott elővillanó foszforeszkálós motívumokat leszámítva. A díszlet minimalizmusa abszolút nem keltett ürességet. 

   Végtelenül sajnálom továbbá azt, hogy a tizenöt szereplőből durván három színész tudott nem hamisan énekelni. Ez így önmagában meglehetősen erős komikus hatást nyújtott, afféle szolid underground érzésvilágot sugárzott magából. 
   A társulatnak nem több, mint négy hét állt rendelkezésére, hogy összehozza a Koldusoperát, többek között ez lehetett az oka annak, hogy jó néhány színészi játékot nem igazán sikerült helyre tenni, gondolok itt Peacock (Pólos Árpád) és neje (Kövesdi Szabó Mária) egyik kulcsjelenetére. 
   Szórakoztató és élvezhető darab, azonban maga a filozófia, amit Bertold Brecht szeretett volna kinyilvánítani a Koldusoperában, nem derül ki a kassai produkcióban. Mindössze a zárójelenet ad magyarázatot mindenre, ami szerintem eléggé ügyefogyott megoldás. Éppen ezért hiányolom többed magammal színdarab ívét. 
   A felháborodott kassai publikum úgy hozta nyilvánosságra nemtetszését, hogy visszamondták, illetve az iskolák szervezetten nem vettek részt az előadáson. Ez azonban még a jobbik eset, volt arra is precedens, hogy harminc embernek játszott tizenöt. 
   Végezetül pedig: a Kassai Thália Színház Koldusoperáját még csak Koldusoperának sem lehet nevezni – ami már hivatalos – ugyanis a sok átírás miatt (ami úgy látszik a rendező úr védjegye) jogilag nem volt rendben a produkció, így kénytelenek voltak kihúzni a repertoárból. 

írta: Dudás Bálint