Győry Attila - Ütközés

Győry Attila Ütközés

Ha az irodalomnak van pereme, az Ütközés ide tartozik. Akárhonnan nézzük, nem szokványos alkotás, pedig a maga nemében egyedülálló. A regény hősei különböző embertípusok (mindegyikőjüket mélységesen megveti társadalmunk), mégis világunk részei, itt élnek közöttünk. Annak a világnak a komponensei, mely számunkra rejtett, de kétségtelenül jelen van, anélkül, hogy tudomást vennénk róla. Az éjszakai élet sötét figurái, akik szentjánosbogárfény-szerűen jelennek meg itt, vagy ott, a jól megszokott nagyvárosban, a füstös lokálok, szennyes utcák sárgás, éji fényében.
A regény legelőször Púpos jellemét mutatja be, a XX.-XXI. századi őrült művészvilág egyik valódi „underground” figuráját, az írót, aki kétes társaságokban elvegyülve, vagy éppen koszos melegbárokban kutat inspiráció után, hogy perverz szennylapokat töltsön meg igénytelen cikkekkel. A szerző így mutatja be, s ez a legigazabb leírás: „egy elpusztult galaxis utolsó, megmaradt kémholdja”. Igazán szeretetreméltó karakter, bájosan extrém kalandjai pedig sokszor megrázóak. Különböző szituációit gyakran nyomdafestéket nem, vagy alig tűrő szavakkal lehet csak igazán árnyalni. Púpos nem riad vissza a gyorsító drogoktól, ráadásul alkoholista. Viselkedése korántsem szokványos, illúziók és hallucinációk játszadoznak vele. Elméje olyannyira alá van rendelve az alkoholnak, hogy az idült alkoholistáknál meglehetősen gyakran fellépő betegség mutatkozik meg nála, a delirium tremens – ezt a betegséget az író „alkohol hercegé”-nek nevezi. Púpos egyébként hisz a reinkarnációban, és a dinnyében.
A második hős Nico, a néger drogdealer. Nico elegánsan öltözködik, nem küzd pénzügyi nehézségekkel, korrekt árus. A szerző az ő jellemén keresztül mutatja be a pókhálószerű drogvilágot, a sajátos hierarchiát, és a vevő-árus kapcsolatot, ami forgásban tartja világunkat. A regény fő témája ugyanis mi vagyunk. Az eladás és vétel hatalmas mozgató tömege. A fogyasztói társadalom egyik ága a drogpiac is. Nico gyakorlatilag kis hal, főként kokaint árul. Hitelesen mutatja be a Vevők kiéhezett, gerjedt falkáját, mely elég gyakori, és észrevehető jelenség a nagyobb városokban. Bátorkodom olyat mondani, hogy Nico a legépelméjűbb a főhősök közül.
A harmadik, s egyben utolsó hős, Igor. Igor több szempontból is szenvedő figura. Napjainkban egyre gyakoribb ez az embertípus. A külvilággal alig-alig érintkezik, gyorsétterembe jár, apró kódtöredékek és szoftverek képezik számára a gyönyört, a monitor fénye pedig a megnyugvást – egy programozó. Talán mondanom sem kell, hogy ő is drogfogyasztó, akár a többiek.
Győry Attila látszólag társadalmunk legalját szedte össze, de a könyv egészen mást sugall. Ők az új, „Techno-Pop” társadalmunk előjelei, vagy tagjai. A szerző evvel a könyvével határokat feszeget, a megváltozott értékrend morális, vagy etikai határait, sőt azt is, hogy meddig lehet elmenni a határokon túl. A regény hősei önmaguk rabjai, akiket leszippant a modern kori vécé, aminek peremén mi egyensúlyozunk untalan. Púpos, Nico és Igor tehetetlenül zuhantak alá, és vették tudomásul, hogy a környezetük, a felgyorsult életritmus és a fogyasztók átláthatatlan tömege, az egyetlen és örök perpetuummobile áldozatai lettek.
Szabadon vállalták be a végső ütközést.

írta: Dudás Bálint

Fecsó Szilárd Tarzisz felé

Fecsó Szilárd Tarzisz felé

„Művészetről beszélni annyi, mint víz alatt énekelni.” - olvastam a magyarországi Balkon kortárs művészeti magazin egyik hasábján. Ezt megerősíti E. H. Gombrich olvasmányos művészettörténet könyve, melyben azt írja a szerző, hogy a nagybetűs MŰVÉSZET nem létezik, csak művészek vannak. És megvallva még egyetlen emberrel sem találkoztam, aki ezt a témát vagy esetleg ennek a hatalmas és szerteágazó szellemi síkon működő valaminek egy egészen apró részét is definiálni tudná. Nincs rá szükség.
Akárhogy is, úgy vélem hatalmas felelősség erről írni. Lehet, hogy nem nekem kéne megírnom ezt a cikket, többek között azért, mert személyes kapcsolatom van a művésszel, illetve a képeken szereplő néhány emberrel.

Ahhoz képest, hogy Szilárd mennyire „titokban tartotta” az eseményt, elég nagy tömeg gyűlt össze. A kiállítást Veress Zsuzsa, pápai rajztanár nyitotta meg, beszédét pedig Kozsár Zsuzsanna fordította szlovák nyelvre. A megnyitó elegáns szolidsága egy nagyon különös, bizsergető és kellemes légkört teremtett. Úgy véltem felfedezni, hogy nagy érdeklődés fogadta az újabb, gipsz alapú festményeit, melyeket Katona György festőművész barátságának köszönhet. Van egyfajta meghatározhatatlan, majdhogynem misztikus hatása ezeknek a képeknek, az is valószínű, hogy a visszatörölt fekete festék mélyedésekben való megülése hordozza magában a melankóliát. Számomra itt-ott részleteiben grafikus hatást nyújt. Szilárd képeiben, művészetében jelentősek a vallási töltetű gondolatok, formák és szimbólumok. Nagy hatással van rá az erdélyi, zsoboki művésztelep, sokszor emlegeti, és mindig őszinte örömmel gondol vissza az ott töltött időre. Többször jártam én is Erdélyben, és sejtem mi foghatta meg. A szinte érintetlen természet ősi tisztasága, az ott élő emberek végtelen vendégszeretete mindenkit elvarázsol.
Úgy gondolom, hogy az expo kiváltképp jól sikerült. Hangulatát tekintve valamiért a már említett melankólia jellemzi. Egy kereső ember gondolatai, jelenlegi munkái.

írta: Dudás Bálint

Rovás kiállítás a kassai Kaszárnyában

Rovás kiállítás a kassai Kaszárnyában

A Kasarne Kulturpark tökéletes hely expók, performance-ok, happeningek és színdarabok megrendezéséhez. Több hektárnyi terület áll rendelkezésre, több épület, melyeket teljes egészében nem tudnak kihasználni, de ez még mindig jobb, mintha egy apró füstös dohos pincehelységben, vagy omladozó gyárépületek falai között folyna sűrűn a művészet, mint olyan.
Majd' minden nap elmegyek melle, és a betört ablakokon keresztülszálló varjak nem éppen arra utalnak, hogy itt történt is valaha bármi említésre méltó.
A tárlatot november 18.-án nyitották meg, és hat felvidéki képzőművész lélekmorzsáit hivatott bemutatni a publikumnak. Maga a tárlat úgy vélem, kellően nagyot dobbantott, a megnyitón rengeteg ember vett részt, de nem is ez a lényeg. Volt Valami a Levegőben – ezalatt azt értem, hogy a hangulatot merőben befolyásolta az is, hogy magát a környezetet és a nézelődő embercsoportokat összekötötte egyfajta otthoniasság, amit kevés kiállításon lehet tapasztalni.
Vegyes műveket mutatott be a Rovás, mind technikai szempontból, az eszközhasználat terén, és abban is, ami a végső és egyértelmű leszűrni valót illeti. Ez amolyan nézői „feladat” a művészet iránt. Az alkotások egy fő téma köré összpontosultak, ez pedig a teher. Azt ábrázolták, mit jelent számukra a teher a művészetben. Tetemes mennyiség, már szinte a befogadóképesség határán. Én kétszer néztem végig, de biztos vagyok benne, hogy harmadjára is találnék még megbúvó részleteket, új gondolatokat, új síkokon. Szabó Ottó 1994-ben végzett a Pozsonyi Képzőművészeti Akadémia grafika szakán, a Rovás egyik alapító tagja, továbbá Suchoža József, aki jelenleg is a Besztercebányai Művészeti Akadémia tanára, video- és térinstallációi közismertté tették a felvidéki képzőművészetben. Viktor Oravec üvegdizájn szakon végzett Pozsonyban, a szlovákiai konceptuális művészet egyik megteremtőjeként is nevezik, továbbá Richard Kitta, kassai intermediális művész, aki egyébként több verseskötetet is szerzett. Valamint Szaszák György, aki a kiállítás évében végzett a Kassai Műszaki Egyetemen – többek között térinstallációval rukkolt elő.
Ritka az olyan kortárs művészeti tárlat, amiből a néző nem csak fáradtságot visz haza magával. Szeretném azt hinni, hogy ez csak itt, Kassán fordul elő. Viszont ez a Kaszárnyás eksön valóban jól sikerült, olyat kaptam, amit valójában tényleg nem vártam.

írta: Dudás Bálint